A fősodratú média nem emlékezett meg róla, a napilapok címoldalára sem került fel, de még az iskolákban se nagyon foglalkoztak vele, hisz a tankönyvekben az apró betűvel szedett sorok nem képezik a kötelező tananyag részét.

Mára eljutottunk oda, hogy a vesztett csatáinkat vastagon szedve hozzák a történelemtankönyveink, a vereségeinket ünnepeljük, de a győztes hőseinket elfeledjük, ezzel is hangsúlyozva a magyar gyermekeknek, hogy örök vesztesnek születtek.

Sokat elárul a mai állapotokról, az a tény is, hogy a mohácsi csatatér minden négyzetcentimétere már százszor ki lett kutatva, míg a pozsonyi csatának még a pontos helyszínét se tudjuk. A csatáét, ahol történelmünk egyik legnagyszerűbb győzelmét arattuk, a csatáét, ahol eleink hatalmas közdelem során porrá zúzták a német-római seregeket. A csatáét, mely 1104 éve, a napokban zajlott le a Pozsony közelében.

A Kárpát-medencébe hazatérő őseink gyorsan terjesztették ki fennhatóságukat Atilla jogos örökségére. Nyugat-Európa ismét megtanulta, hogy mit jelent az, amikor a magyarok gyors lovaikon végigvonulnak az öreg földrészen. Az akkori idők legfélelmetesebb fegyvere az általunk utánozhatatlanul használt visszacsapó íj volt, melynek lőtávolsága meghaladta a nyugati íjak kétszeresét. Ez azt jelentette, hogy őseink nyílvesszői még olyan távolságban is halálosak voltak, ahol a nyugatiaké már ártalmatlanul a földre hullottak. Nem véletlen tehát, hogy annak idején, a nyugati részen, az elmormolt imák mindegyike azonos módon fejeződött be: „a magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!”

A visszatérés utáni nyugati kalandozások során először Észak-Itália akkori urával, Berengárral ismertettük meg a vereség ízét, amikor Brentánál 899-ben legyőztük a csapatait. Berengár tanult is az esetből, és attól kezdve lelkes szövetségesünk lett. A következő évben Kurszán leverte a morvákat, melynek következtében II. Majomir is elbukott a csatában. Szintén abban az évben ismét körülnéztünk Észak-Itáliában, aminek a legemlékezetesebb pillanata minkét fél számára Modena feldúlása volt, mégha természetesen ellenkező előjellel is.

901-ben Carantánia és Bajorország esett áldozatul hódító kedvünknek, aminek hatására a bajorok a következő évben első ízben mutatták meg igazi arcukat. Luitpold herceg vezetésével ugyanis a vendégségbe hívott Kurszánt és kíséretét a vendégjogot megszegve, a Fischa melletti tárgyalások során orvul legyilkolták. Az Árpád utáni második ember halálát azért annyival ellensúlyoztuk, hogy a következő, 903-as évben végigpusztítottuk Bajorországot. Majd 904-ben III. Lajos ellen vonultunk és győztünk a korábban legyőzött Berengárral szövetségben. 906-ban a delamancokkal karöltve, védelmükben Szászországot és Türingiát dúltuk fel.

A németek a győztes csatáinkat látva és emlékezve még a hunok, később pedig az avarok fojtogató évtizedeire azonnal rájöttek, hogy az érdekeit veszélyeztetve milyen fontos katonai erőt képviselő nép ver gyökeret a Kárpát-medencében. Így aztán 907 elejére nyugaton beérett az a gondolat, hogy véglegesen le kell számolni az ”új hunokkal”, és ki kell szorítani őket a Kárpát- medencéből.

Az akkor mozgósítható Nyugat összefogott ellenünk.

907. június 17-e körül névlegesen a 13 éves IV. Lajos, valójában az orvgyilkos Luitpold bajor herceg és a pápa hívószavára, több mint százezres keresztény sereg gyűlt össze az Enns folyó és a Szt. Flórián (passaui) kolostor között elterülő síkságon. A Magyar Birodalom létrejöttének megakadályozása érdekében a keleti frank uralkodó felsorakoztatta seregében szinte az egész nyugatot, hogy egyetlen, hatalmas sereggel kiirtsa a magyarságot. Teljes megsemmisítést terveztek, és a háború céljaként a következőt jelölték meg: „decretum… Ugros eliminandos esse”, magyarul: „elrendeljük… hogy a magyarok kiírtassanak”.

Annak érdekében, hogy ne legyen feltűnő a nagy létszámú csapatösszevonás a gyülekezés kezdetét a nyugatiak a rendszeres éves májusi seregszemle időpontjához igazították. Céljuk ezzel a felderítés, de legalábbis a döntéshozók megtévesztése volt, azaz azt elérni, hogy minél később derüljön fény támadó szándékukra.

907 június derekán aztán megindult a támadás, amely három oszlopban nyomult előre a Duna vonalán. A déli parton a kb. egy 40 ezres szárny vonult Ditmár érsek vezetésével, a Dunán hajókon egy 10-12 ezres inváziós csoport és hadtáp közeledett Sieghardt parancsnokságával, míg az északi parton egy jó 45 ezres főerő indult beteljesíteni a parancsot, melynek élén maga a fővezér, Luitpod lovagolt.

A nagy titkolózás ellenére Árpád, a törzsszövetség fejedelme az egész Európára kiterjedő felderítő hálózata miatt jó előre tudott a készülő háborúról. A törzsszövetség egyesült főerejét alkotó 40.000 lovast, régi sztyeppei hadszervezési szokás szerint négy részre, négy tümenre, azaz magyarul töményre osztotta. Az elsőt ő maga vezette, a többit pedig fiaira Tarhosra, Üllőre és Jutasra bízta.

Árpád célja az volt, hogy a számbeli túlerőben levő, de megosztott ellenség ne egyesülhessen egy döntő csapásmérésre. Ehhez először a csapatok átkelését, s az utánpótlás lehetőségét kellett megakadályoznia. Ennek megfelelően a csata első napján, 907. július 3-án taplós nyilakkal felgyújtották a német hajókat, s a figyelmet így elvonták a Kund vezette búvárcsapat hajólékeléséről. Az ellenség haditechnikában 100%-os, élőerőben kb. 95%os veszteséget szenvedett. Sieghardt is csak néhányad magával menekült meg a tízezerből, s vitte a hírt a királynak Ennsburgba.

Másnap Árpád a négy töménnyel a déli seregtestet zárta körül, mellyel nagyjából azonos létszámú volt. Iszonyú lovasrohamokkal, egyre mélyebben és mélyebben bombáztuk a bajorok sokaságát, minek következményeként Árpád a Ditmár vezette sereget július 5-re teljesen felőrölte. A közel 40.000 fős ellenséges seregrész maradéktalanul elpusztult.

Ezt követően a teljes magyar sereg az éjszaka folyamán, az ellenség orra előtt átúsztatott a Duna baloldalára. Az átkelés annyira sikerült, hogy hajnalban az ellenség a felkelő napból záporozó több tízezres nyílfelhőre ébredt, majd túlereje ellenére két nap öldöklő ütközet után szó szerint halomra pusztult a Pozsony körüli síkságon. A néhány ezer fős túlélő csoport menekülés közben próbált rendeződni de a magyar könnyűlovasság üldözésben is hatékony volt, így Ennsburg váráig meglepően kevesen jutottak el.

Az elkergetett ellenség nyomába sietve, azokkal egy időben érkeztünk Ennsburg közelébe. Lajos király itt, pihent seregével előretört, és megütközni vágyott seregeinkkel. Amit kívánt, megtörtént, bár számára ez koránt sem volt felemelő. Szokásos harcmodorunkat kihasználva, a főseregnek álcázott lovas előhad az ellenség elöl megfutamodott, majd elérve az erdős területeket, az ott megbúvó magyar lovasok nagy riadással előrontottak, s körbezárták a meglepett ellenséget. Akik halálunkat kívánták, most halálos csapdába kerültek, s akkor még nem volt divat elengedni s kimosdatni azokat, akik rontást hoznak a fejünkre.

A német csapatok megsemmisítő vereséget szenvedtek. Elesett maga Luitpold, Ditmár érsek, két püspök, három apát, és tizenkilenc gróf. A német király is csak nagy nehézséggel menekült meg, elhagyva minden értékét – még a trónszéket is – egészen Passauig futott.

Így verte szét Árpád bátorsággal, ésszel, és furfanggal a vérünkre szomjazókat, és védte meg az idegen betolakodóktól a Kárpát-medencét. A páratlan győzelem után az ország határát a hun és avar határral egybeeső Enns folyónál jelölte ki. A csata következményeként pedig közel 150 évig, idegen sereg nem mert Magyarország felé fordulni.

Ez a szinte példátlan haditett ma Magyarországon alig ismert. A történelemkönyveink kisbetűs részként, mint egy mellékes eseményt hozzák, miközben az Egyesült Államok összhaderőnemi katonai akadémiáján, ismertebb nevén a West Point-on hivatalos tananyag.

„Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz!”- válaszolta 1805-ben Francois Talleyrand Napóleonnak, amikor a francia hadvezér Bécs városához érkezve megkérdezte tőle, hogy mit tegyen a magyarokkal. Ma ugyanez történik, az ellenségeink ma ugyanezen stratégia nyomán haladnak.

De mi ne hagyjuk most se, hogy győzzenek.

Radical Puzzle …hogy összeálljon a kép: Ne hagyjuk most se, hogy győzzenek útján.

A magyar nyelvről szóló idézetek

(gyűjtötte Molnos Angéla)

{Letöltés .doc formátumban}

A magyaron kívül talán nincs még egy nyelv a világon, amely annyira foglalkoztatná azokat, akik azt mint anyanyelvüket beszélik. A következő oldalakon idézetek sorakoznak híres íróink, nagy embereink tollából. Igyekeztem mindegyiknek az alapgondolatát megragadni és aszerint idézetcsoportokat képezni. A kilenc csoporton belül időrendi sorrendben helyeztem az idézeteket. Az időrend rendszerint az idézet keltét követi, de néha inkább a tartalmát.

1. Fennmaradásunk záloga

Nálunk az anyanyelv még szorosabban összefügg a közösség lelki állapotával, még fontosabb a túlélés szempontjából, mint más nemzeteknél. Nyelvünk egybefonódik önazonosságunk tudatával.

“Az egészséges nemzetiségnek … egy főkísérője a nemzeti nyelv, mert míg az fennmarad, a nemzet is él, bármi sínylődve is sokszor … , de ha az egyszer elnémul, akkor csak gyászfűzt terem a hon, mely a voltakért szomorúan eregeti földre … lombjait.” (Széchenyi István: Hitel)

“Vedd el a nemzet nyelvét, s a nemzet megszűnt az lenni, ami volt: nyom nélkül elenyészik, beleolvad, belehal az őt környező népek tengerébe.” (Tolnai Vilmos: Halhatatlan magyar nyelv)

“A különböző nyelvek melegéből keltek ki a különböző népek, melyeket az atyafiság és az együttes érdek alapján a közös szó szervezett nemzetekké. Velünk is ez történt.
A magyarságot is az atyafiság és az együttes érdek alapján a sors verte egybe; hazát a bátorsággal irányzott életösztön szerzett neki, de nemzetté a magyar szó teremtette. Mint jelképes erő és hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hűség és becsület illeti őt.” (Tamási Áron)

“Csak anyanyelvemen lehetek igazán én. Ennek mélységes mélyéből buzognak föl az öntudatlan sikolyok, a versek. Itt megfeledkezem arról, hogy beszélek, írok.” (Kosztolányi Dezső: Erős várunk a nyelv)

“Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Mélyen bennem van, vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként.” (Kosztolányi Dezső: Ábécé a nyelvről és lélekről).

“Egy népet nem a testi hasonlóság, hanem a közös múlt, a hasonló gond, az egy haza levegője egyesít s választ el egy más múltú és más jelenű néptől.
Magyar az, akinek nyelve és esze magyarul forog. Becsületesen nem lehet más vizsgát találni arra, hogy kit tartsunk igazán magyarnak. Nem könnyű vizsga ez. Sokkal nehezebb annál, ami elé a fajta testi jegyeinek kutatói állítják az embert. Itt a lelket kell kitenni.” (Illyés Gyula: Ki a magyar?)

2. Földönfutók és világvándorok otthona

A magyar nyelv képes volt megmaradni még a tatárjárások és elnyomatások korában is, az otthon, az anyaföld elvesztése után. Ha ápoljuk, cserében megadja nekünk a valahová tartozás tudatát, a közösségtudatot. Az anyanyelv lesz lelki és szellemi hazánk, meghitt otthonunk.

“Otthon vagy? Hol vagy ‘otthon’? Csak a nyelvben.
Minden más fonák, zavaros, homályos.
Mint egy barokk képen – arany keretben
Egy férfi -, idegen vagy és magános.”
(Márai Sándor: Versciklus 1944-45)

A magyar nyelv az “egyetlen helyt- és időtálló közösség nemzetemmel, amelynek tagjaitól száz különféle érdek választhat el, bűbájos játék, amely olykor egy-egy békés órára érdekellentéteinket is feloldja, légies híd egy osztályon kívüli, magasabb állapotba. A férfi egyetlen méltó fegyvere, utolsó és legnemesebb játékszere. Nyelvemben hazafias vagyok, s így fűzöm egybe végleteimet.” (Déry Tibor, 194.?)

“És hazám volt a szó, s hazám volt
a nép, mely magyarul beszél,
a nép, az óriási állat,
mely e fekete földön él;
amit mondtam, a nyelvén mondtam, a nyelvén mondtam,
erőm az ő ereje lett,
sorsát magamba építettem, sorsa magába épített.”
(Szabó Lőrinc: A sokféle hazáról)

3. Tündérkertünk és kincsesládánk

Sokan írtak a magyar nyelv elképesztő gazdagságáról, kifejezőképességéről, más csodálatos tulajdonságairól és titokzatos eredetéről. E honlap egy másik fejezetében versek zengve magasztalják ragyogó szépségét. Itt csak néhány idézet.

Több, mint százötven évvel ezelőtt Giuseppe Mezzofanti olasz bíboros és nyelvész (1774-1849) Frankl Ágoston cseh nyelvésznek a következőket mondta a magyar nyelvről, amelyet 57 más nyelven kívül szintén beszélt: “Tudja, melyik nyelvet tartom a görög és latin mellett, minden más nyelv előtt, leginkább dallamosnak és a verselés szempontjából leginkább fejlődésre képesnek? A magyart! Az új magyar költők verseit ismerem, ezeknek dallamossága teljesen magával ragadott. Ügyeljen, ebben a nemzetben egyszerre csak fel fog tündökölni egy költői lángész, aki teljességgel igazolja jóslatomat. A magyarok, úgy látszik, még maguk sem tudják, micsoda kincs lakozik nyelvükben”. (Mezzofantit idézik: Kiszely, 1996, 347; Kosztolányi, 1971, 37)

“A magyar nyelv távoli és magányos. Pontos megértéséhez más nyelvek tanulmányozása rendkívül csekély haszonnal jár. Lényegében saját öntőformájából került ki, kialakulása és felépítése bízvást oly korszakra tehető, amikor a mai európai nyelvek többsége vagy nem is létezett, vagy nem hatott a magyarlakta térségre.” (John Bowring, 1830, Poetry of the Magyar, Preface, vi – Dr. Végvári József fordítása).

A gondtalan embernek nincs gondja, a gondatlan ember nem gondos, fiunkat az iskolába járatjuk, de jártatni csak lovakat lehet “A nyelv maga a végtelenség. Minél tovább foglalkozom vele, annál inkább látom, hogy sohase lehet a végére érni. Csak vérünk érzi. Értelmünk mindig elámul, ha elemezzük és tudatosítjuk azt, amit vérünk érez. De ez az ámulat számomra az élet egyik legnagyobb gyönyörűsége.” (Pesti Hírlap, 1932. október 30) (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 168)

“… nincs és nem lehet “teljes” szótár. A szótár csak kagyló, ezzel csak meregetünk a nyelv tengeréből.” (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 166)

“A nyelv természeti jelenség. Gyökerei mélyen belenyúlnak a múlt őstelevényébe, egészen a történelem előtti korig, s van törzse, ága, lombja, eleven virága is. Úgy hat ránk, mint valami hatalmas, megfoghatatlan, szellemi csoda. De annyira élő és valóságos, hogy érzékeinkkel is észlelhetjük.” (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 185)

“Nyelvünk ízei gazdagon kiforrtak. A magyar szóból finom műszer lett, zajtalan sebességű gép, mellyel a mérnöki elme könnyedén alakíthatja fogalmait. De a lélek homályos vidékeit is lágyan kiemeli mélyeiből költőink ihlete. Nyelvünkkel megmintázhatjuk a kővágó motorok pergő zaját s az udvar sarkában gubbasztó maroknyi szalmaszemét alig-alig zizzenő rebbenését. Egyszóval nyelvünk ősi és modern, erdei, mezei és városi, ázsiai és európai.” (József Attila: Töredékek)

“A mesebeli árva gyermek a magyar nyelv. Még az ág is húzza. Pedig gyönyörű tartományai vannak. A legszebb országon húzódnak folyamai. A vadmadarak, csillagos égboltozat alatt lakó pásztorok és rajongó költők vigyáztak ez árva gyermek lépéseire, amíg járni tanult. Néha eldugdosták, mint a bujdosó kurucot vagy honvédet. Szőlőhegyek borházaiban, kollégiumok üres padlásain, a bedőlt pusztai kutak felett szárnyaló szél zúgásában élt.” (Krúdy Gyula: Felhő)

4. Tudomány

“A magyar társadalom csak a XVIII. század végén jutott arra a fokra, hogy sürgető igényévé vált a szaktudományi nyelvek kifejlesztése.” (Fábián Pál, Szaknyelveinkről – szaknyelveinkért, Magyar Tudomány, 1997, 485)

“… soha a földnek golyóbisán egy nemzet sem tehette addig magáévá a bölcsességet, mélységet, valameddig a tudományokat a maga anyanyelvébe bé nem húzta. Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem” “tsupán idegen nyelven soha még egy Nemzet is e földön, a maga Anya nyelvét meg vetvén, böltsességre, tudományokra nem emeltethetett” (Bessenyei György, Magyarság, 1781).

“Ha egy nemzet nem képes a tudományoknak anyanyelven való birtokba vételére, menthetetlenül lemarad a haladottabbakhoz képest. Ezért, a tudományok magyar nyelvének megteremtéséért (nem pedig a szépirodalom kedvéért) javasolta már Bessenyei egy a tudományok nyelvét fejlesztő társaság létrehozását. (Jámbor szándék, 1781).” Ötven évvel később sikerült a Magyar Tudós Társaságot (a MTA ősét) létrehozni. Ez rövid idő alatt igen sok eredményt ért el, főleg a szakszótárai révén. Számtani, bölcsészeti, törvénytudományi, mezőgazdasági, vadászati, törvényszéki, jogtudományi, kereskedői, bányászati, orvosi, műszótárak valamint német-magyar szótárak jelentek meg. (Fábián, 1997, 485 o.)

“Tudósaink kötelessége, hogy tudományos szavainkat fémjelezzék, s abban a harcban, melyet vállaltunk, az élen vezérkedjenek.” (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 188 o.)

“Sokakat foglalkoztatott a kérdés, mi lehetett az oka, hogy annak idején oly sok kiváló magyar tudós dolgozott szinte egy időben külföldön, de idehaza is. S akkor rájöttem valamire. Nézzük csak meg, mi a közös ezekben a nagyságokban, Neumannban, Wignerben, Pólyában, Fejérben, Rieszben? Rádöbbentem: igen, van, de az annyira szem előtt álló, … tény, hogy azért nem gondoltam, gondoltak rá mások sem. Igen, a nyelv, az anyanyelv, mely mindannyiunk ifjúkorának éltető, tudatformáló rendszere volt, sajátosan magyar stílusúvá alakította gondolkodásunkat; Azt kezdtem vizsgálni, van-e a magyar nyelvnek a többitől eltérő, különös sajátossága, ami megjelenik az emberek, tudósaink gondolkodásmódjában. A magyar fizikusok a tudományos [kérdések] megoldásakor rendszerint …, egyedi esetekből indulnak ki, azokat igyekeznek minél jobban általánosítani. Az ügyesen megfogalmazott egyszerű alapkérdés gyakran magában rejti a lényeget, … Úgy érzem, rájöttem a dolog nyitjára. A magyar nyelv sajátos vonása a tárgyszerűség, a … hasonlatokra, képekre építő kifejezésmód. még az angolban sem figyelhető meg a képszerű gondolkodásnak ennyi leleménye, ilyen gazdagsága. … a szellem és a nyelv összefonódásának vagyunk itt tanúi. … a nyelv nagyon erősen hat a gondolkodásunkra. … Amikor egy általános tételt bizonyítunk, akkor gyakorta fejünkben ezzel párhuzamosan egy … eseten gondoljuk végig a megoldáshoz vezető … lépéseket. Amikor később a bizonyítást a legnagyobb általánosságban leírjuk, természetesen elhallgatjuk a segítségünkre siető … esetet.” (Balázs Nándor: Óriásokhoz sodort a sors. Valóság, 1990, 12. sz., 66-67)

“Arra lenne tehát szükség, hogy egyes alkalmi nekibuzdulások helyett állandó, tudatos és mélyreható szaknyelvművelés folyjék. Most még — a korábbi erőfeszítéseknek köszönhetően — a magyar a világ azon (nem nagyszámú) nyelvei közé tartozik, amelyeken minden tudományt művelni lehet.” (Fábián, 1997, 486 o.)

5. Idegen szavak, szerkezet és dallam

“A mi nyelvünkben kirívóbb az idegen szó … s ez okból nekünk többet kell gondolni a nyelv tisztaságával…” (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 192)

“Aki egy szellemi mozgalmat meg akar dönteni, annak ezt alapjaiban kell megrázni, ki kell mutatnia, hogy elvei egytől egyig hamisak. … kifogásolja, hogy a nyelvművelő társaság csak az idegen szavak ellen hadakozik, s nem az idegenszerű gondolkozás, észjárás, mondatszerkesztés leküzdésére ügyel elsősorban. Ha ez így volna, nagy baj volna. Rossz orvos az, aki nem az egész szervezetet gyógyítja, csak a tüneteket.” (Kosztolányi Dezső, 1971. Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 158 o.)

“Amikor a nyelvalkotó ösztön megbénul, segítségére kell sietni, akár a felnőttnek, aki elfelejtett járni. … felületes szemléletre az idegen szavak csak afféle külső jelenségek, pörsenések és hólyagok a nyelv testén. De a belső betegségre vallanak. Ha irtjuk őket, akkor magát a belső betegséget is kezeljük, mert a renyhe nyelvérzéket önállóságra serkentjük, ha pedig nem törődünk vele, akkor az ártatlannak látszó pörsenések és hólyagok esetleg befelé is hatolhatnak, általános vérmérgezést is okozhatnak. … Az idegen szók mellett elcsenevészednek az eredetiek.” (Kosztolányi Dezső (1971). Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 159-160 o.)

“Akkor válik igazán veszedelmessé, amikor az idegen szavak – az idegen gondolkodás jelképei – magyar álarcot öltenek, s úgy honosodnak meg.” Példák: átütő siker (durchschlagend) – magyarul: teljes, döntő, szembeszökő, gyújtó, elsöprő, falrengető, harsogó, förgeteges, orkánszerű; átbeszélték (durchsprechen) a problémát – magyarul: megbeszélték a kérdést, megvitatták, meghányták-vetették; százszázalékos teljesítmény – magyarul: derék munka, ragyogó eredmény. (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 161 o.)

“Az idegen szó, az még a legkisebb baj, mert az idegenséget magán viseli. Nagyobb baj az észrevétlen idegenség, ami onnan keletkezik, hogy most nagy nekidurálással tanul mindenki idegen nyelveket. Iparkodik, hogy annak helyes kiejtését elsajátítsa, ezáltal magyar beszédébe is belekerülnek idegen fonetikai elemek, amik azt megrontják. Elsősorban éppen a ritmusba és a dallamba.” (Kodály Zoltán, 1974, Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, III, Budapest: Zeneműkiadó, 436 o.).

6. Nyelvbomlás és bomlasztás

Íróink szüntelenül megkondítják a vészharangot, amikor veszély fenyegeti a nyelvet és vele együtt a magyarság fennmaradását.

“… ami most csupa lustaságból, hebehurgyaságból s a magyar nyelvérzék ide s tova tökéletes kihalásából történik, az rettenetes.” (Arany János, Visszatekintés, Szépirodalmi Figyelő, 1861)

Az igazi írót felháborítja “az a példátlan henyeség, elképesztő gondatlanság, könnyelműség és felelőtlenség, amellyel – az újságírókon, sőt, írókon kezdve – mindazok bánnak a nyelvvel, akiket mesterségük vagy hivataluk közéleti szereplésre, a nyilvánosság előtti írásbeli vagy szóbeli gondolatközlésre jogosít fel. Ennek a tollforgató elitnek tulajdonítom, hogy a világnak alig van még egy olyan nemzete, amelynek értelmisége oly rosszul bírná, oly hibásan használná, oly erőtlenül forgatná a maga nyelvét, mint a magyar polgárság a miénket, megfertőzve mindazokat, akik vele érintkezésbe kerülnek, s megrontva a maga és más gondolkodását.” (Déry Tibor, 194.?)

“A magyar nyelv kiált segítségért. Ha nem hallgatjuk meg, elpusztul. Mind rosszabbul beszélünk és írunk, azaz lassanként megöljük a nyelvet. Mintegy hű és pontos tükörben nyomon követhetjük a nyelvben a közszellem ijesztő hanyatlását, a társadalmi fegyelem felbomlását. A könyv tükre a léleknek. Soha olyan lomposan nem beszéltek az emberek, mint manapság. A napi sajtó stílusa a pongyolaság; közleményeiben, híreiben egymást érik a legsúlyosabb nyelvtani hibák, hirdetései szűrő nélkül kerülnek a lapba. A mozi, a köznyelv másik nagy nevelője, nem marad el a versenyben, a képfeliratokat kísérő szövegeket a nép legádázabb ellenségei találják ki, kik még az elemi iskola próbáját sem állnák meg. A rádió is tetézi a hanyagságot. A könyv is megrontja a nyelvet, nem beszélve az élmény-irodalomról, amelynél szennyesebb hullám nem söpört végig a magyar irodalmon. Az idegen művek tolmácsolásában olykor nem találni egyetlen mondatot sem, amely a legelemibb mondattani vagy nyelvtani szabályokat megtartaná. A politikusok és a tudós előadók is nyomorítják a nyelvet …” (Déry Tibor, 1945)

“Vagy két esztendővel ezelőtt egy Budapesten megjelenő, angol nyelvű lap magyarnak született munkatársa azt kérdezte tőlem, hogy veszélyesnek tartom-e a magyar kereskedelmi, közgazdasági nyelv gyors angolosodását? Nem tudom, miért éppen engem nézett ki ez a hermafrodita újságíró. Kérdésében kétségtelen volt valami kihívó fölény, egyenesen pimaszság, a nyelvi imperializmus biztonsága, a pénz gőgje. Nem elegendő nyelvünk legyilkolása, még az is érdekli, hogy fáj-e, s mennyire fáj ez nekem. … Ma sem értem, hogy az elegáns és állítólag ‘toleráns’ angol lap miért nem közölte soha a válaszomat…” (Beke György, 1997, Védekező anyanyelv, Budapest: Magyar Nyelv és Kultúra Társasága, 167-168)

A mai nyelvbomlásra vonatkozóan ld. “Hazatérés az anyanyelv bomladozó közegébe”

7. A nyelvbomlás történelmi okai

Mindazon erők, amelyek több mint ezer éven át arra törekedtek, hogy népünket elnyomják, kiforgassák saját mivoltából, vagy teljesen földre tiporják, a magyar nyelvet is támadták, pusztították. Tették ezt a könyörtelenség minden eszközével: meggyőzéssel, fenyegetéssel, csábítással, ármánykodással és véres erőszakkal.

“A latin nyelv hivatalos nyelvvé emelése, a magyar nyelv közel egy ezredévi időre való háttérbe szorítása.” (Grandpierre K. Endre. Miként menthető meg a magyar nemzet. Titokfejtő Kiadó. ISBN 963 7707 026, 9 o.)

“A kereszténység fölvétele előtti időkből nyelvünkről úgyszólván semmit sem tudunk, mert az idegen hittérítőknek sikerült minden kereszténység előtti magyar nyelvemléket megsemmisíteni. … Tudjuk, hogy nálunk még századok múlva is többször volt ‘pogánylázadás’. Elképzelhetni tehát, hogy nálunk többnyire idegenekből, nemmagyarokból álló papság, mily gyűlölettel volt a minduntalan ‘pogánylázadó’ magyar nép és ennek ‘pogány’ nyelve iránt. Tudjuk továbbá, hogy a mi királyaink udvarából a magyar nyelv mindig teljesen ki volt zárva, hogy ott csak latinul, legföljebb németül, lengyelül, csehül lehetett és volt szabad beszélni, csak magyarul nem, kivéve Mátyás király uralkodása rövid ideje alatt. Mi több, úri osztályunk, amely régebben majdnem kizárólag a kereszténységgel behozott idegenekből állott, egészen az újabb időkig még mindennapi beszédében is a latin és német nyelvet használta, és csakis latinul írt, míg a magyar nyelv csak a nép legalsó rétegeiben és elnyomatásban maradott meg. Úgyhogy Magyarországon a latin nyelv hajszál híján, hogy újra élő nyelvvé nem változott. Annyira, hogy ha a vallási reformáció be nem következik és a nép a nyelvét fel nem karolja, teljes kiirtása is bizonyára sikerült volna. Annyi tehát kétségtelen, hogy a magyar nyelv egészen az újabb időkig semminemű irodalmi művelésben nem részesülhetett. … a magyar nyelv e századok utáni elnyomatásából csak Mária Terézia magyar testőrei körében kezdett föltámadni. … Mikor aztán Mária Terézia testőrei köréből nyelvünk idővel, lassan-lassan irodalmi és magasabb körökben is lenézetés nélkül mégis beszélhető és írható nyelvként mindinkább terjedni kezdett, akkor művelt emberek, tudósok, nyelvészek … meglepve állapították meg, hogy hiszen e nyelv oly tökéletes szerkezetű, s oly gazdag szóanyagú, hogy a régi irodalmi nyelvekkel nemcsak versenyezhet, de azokat fölül is múlja. … Miután pedig – amint mondottuk – föl nem tételezhető, hogy nyelvünket ilyen fejlettségűre az egész középkoron át szinte állati sorsra kárhoztatott magyar földműves nép képezte volna ki, kénytelenek vagyunk azt elfogadni, hogy a magyar nyelv már a bekövetkezett elnyomatás előtt volt ily tökéletes.”. (Magyar Adorján [1887-1978]: A magyar nyelv.)

“Randé: Miben látta tanár úr a magyar nyelv romlásának okait? [Kodály válasza:] Az okaira messze volna kitérni, azok még Mária Terézia anyánkkal kezdődnek, aki Bécsbe csalogatta az arisztokráciát, levetkeztette velük nyelvüket. Idegen nyelven nevelkedtek. Ez aztán terjedt lefelé a testőrségen keresztül a kisnemességre, egész a falusi tanítónőig. Egyiktől olyat hallottam, hogy XY-nak ez a ‘flamméja’. Biztosan azt hitte, sokkal műveltebb, hogyha német szóval mondja.

Valamikor, Mátyás király idejében, Galeotto Marzio azon csodálkozott, hogy az urak és parasztok egyformán beszélnek. Ez egy olasznak feltűnt, mert ott tizenkétféle dialektus is volt már akkor. Ez viszont annak jele, hogy akkor még az urak is tudtak magyarul beszélni. Mária Terézia után ez megszűnt és terjedt az idegen nyelv ? természetesen a városi polgárságra más irányból. A német anyanyelvűek nehezen tanultak meg magyarul; még két-három nemzedék után is érezni a beszédükön, hogy nem a magyar talajból szívták. Különösen a hangsúly dolgában.” (Kodály Zoltán, 1974, Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, III, Budapest: Zeneműkiadó, 434 o.).

“1944 pestisszerű nyelvrontása ellen nem volt védelem. … egyesek gyanakodva tekintettek a nyelvművelésre, reakciósnak, sovinisztának bélyegezték. Déry Tibor felszólalása 1946-ban nagyrészt ezért maradt visszhang nélkül. Évekig nem olvastunk nyelvművelő cikket.” (Kodály Zoltán, 1974, Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, II, Budapest: Zeneműkiadó, 326 o.).

8. Nyelvünk bátor harcosai

“… a 18-adik század végén történt a magyar szellemi élet újrateremtése, a folyamatos irodalom megindítása. Nem volt már akkoriban … érthető, írható, a korszerű feladatoknak megfelelő nyelvünk; ‘parasztnyelv’ ? mondogatták róla megvetőleg sokan. Az ország szinte-szinte az irodalmi, nyelvi halál szélére került. Ezt ismerték fel a korszak írói, szellemi emberei, nekiláttak, és újraélesztették azt, ami már-már elhalni látszott. A mi legközvetlenebb irodalmi ősatyáink: Bessenyei, Kazinczy, Csokonai, Berzsenyi, Kölcsey és társaik nélkül ma nem volna nemcsak magyar irodalom, de nem volna szó, nyelv, mai magyar beszéd sem.

… És mennyire meg szoktunk feledkezni róluk, …, pedig mindennap kézcsókra kellene járulnunk eléjük, mert nekik köszönhetjük, hogy egyáltalán ki tudjuk nyitni a szánkat.” (Nemes Nagy Ágnes, Szőke bikkfák. Verselemzések. Móra Könyvkiadó. 1988. 29-30)

“A magyar nyelvművelésnek nagy és szép múltja van. A nyelvújítás óta, melyhez hasonló arányú mozgalmat más nép történetében nem ismerünk, hosszú a sora azoknak, akik nyelvünk szebbé, jobbá, tisztábbá tétele érdekében fogtak tollat. Imre Sándortól, Thewrewk Emiltől Szarvas Gáborig és Simonyi Zsigmondig, majd Halász Gyuláig és Kosztolányi Dezsőig …” (Kodály Zoltán, 1974, Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, II, Budapest: Zeneműkiadó, 326 o.).

“Sokan szinte egyszerre érezték, hogy itt valamit tenni kell. Akkor alakult meg a nyelvművelő társaság … hogy társadalmi úton ébresztgessék a nyelvünk iránti lankadó szeretetet … Most még maguk a nyelvtisztítók is kénytelenek idegen szavakkal vitatkozni egymás között, s idegen szavakkal megbélyegezni az idegen szó divatját, mert azok esnek leghamarabb kezük ügyébe. Valóban bohózati helyzet ez, de eléggé szomorú.” A hivatalos szervek felelősek, mert nem tettek semmit a járvány ellen … “Mindaddig, míg a mindenkori magyar kormány nem áll a mozgalom élére, s nem támogatja teljes súlyával, s nem létesít olyan könnyedén működő hivatalt, mely minden hirdetményt, utcai fölírást, cégtáblát, minden nyilvánossághoz intézett közleményt gyorsan ellenőriztet és kijavíttat magyarosság szempontjából, s így védelmezi egyelőre gyámságra szoruló nyelvünk tisztaságát és jellegét, … nem várhatunk nagyobb eredményeket, …” (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 162-163 o.)

“Az utca nyelve, a tömeg nyelve bejön az ajtónkon és ablakunkon, s előbb-utóbb azt a nyelvet beszéljük és írjuk, melyet a tömeg és az utca. Ha járvány dúl, valamennyiünknek félnünk kell. … Csak közös erővel, összefogva cselekedhetünk.” (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 175)

“… valamennyien vétkezünk a nyelv ellen. Nem is az a fontos, hogy ne vétkezzünk, hanem hogy ébredezzék régóta szunnyadó nyelvi lelkiismeretünk, s tudjuk, hogy vétkezhetünk. Az ilyen bűnös máris bocsánatot kap. Csak az kárhozik el, aki tunya, közönyös, konok, s nem törődik azzal, hogy vétkezik vagy vétkezhetik. … Mindenekelőtt azt vetik ellenünk, hogy egyetlen alkotó költő és író többet használhat a nyelvnek, mint egy sereg tudós, aki tarsolyában hordozza a nyelv döntvénytárát. Ezt senki se tagadja.” (Kosztolányi Dezső (1971). Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 153 o.)

“Persze az a gondolat, hogy formáljanak és újraformáljanak egy kultúrnyelvet, ismerős volt nekem. Elsősorban a nyelvtörténetből. … Tudtam, milyen tudós gonddal tökéletesítették a latin nyelvet, hogy méltó vetélytársa lehessen a görögnek. Minálunk ott volt a Pléiade kísérlete és az a nyelvszabályozás, melyet a Francia Akadémia első szótárának 1694-ben megjelent kiadása tükröz. Ugyanez idő tájt lendült fel a német nyelv megújítási mozgalma is. A XVIII. század magyar tudósai, akik tudvalevőleg rendkívül műveltek voltak, tudtak minderről. Én a magam részéről az újnorvég nyelvért való harcban vettem részt, és tudtam, hogyan küzdöttek Finnországban a finn nyelv kultúrnyelvi rangra emeléséért. Arról is volt némi fogalmam, hogy mi történt az észt nyelv érdekében. Tudtam, hogy egy nyelvre lehet tudatosan hatni és lehet ilyen vagy olyan irányban továbbfejleszteni. De ami a magyarok ügyét a többiekétől mégis megkülönböztette, az a nyelvi harc mérete és időtartama volt. Egy egész nép vetette latba minden erejét és minden áldozatkészségét, hogy megmentse a nemzeti nyelvet és ezzel magát a nemzetet is. A magyarok többet, nagyobbat, maradandóbbat tettek minden más népnél.” (Aurélien Sauvageot, Souvenirs de ma vie hongroise. Fordította Várady- Brenner Mária, 1988)

“Van-e nyelv, mely, mint élő, élni hivatott, egészséges szervezet nem ragaszkodik körömszakadtáig egyéniségéhez, szabályzataihoz és szeszélyeihez? … A természet ösztöne ez. Ártatlan, senkinek se vétő, szűzi sovinizmus, fullánktalan szeretet, édes-boldog elvakultság, akár a gyermeké, aki az édesanyját legszebbnek, legjobbnak látja, s ezért esze ágában sincs, hogy kiirtsa a többi édesanyákat.” (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 193, 194 – eredeti: Pesti Hírlap, 1933. március 25., április 2.)

“… a délibábos magyar rónát nem tartom okvetlenül szebbnek Umbria dombjainál, mégis a magyar nyelvet tekintem legnagyobb földi kincsemnek, s minden porcikámmal tiltakozom megrontása, csúffá tevése, elárulása és kisemmizése ellen. Mesterségem szerszáma, tisztának, tündöklőnek szeretném látni; gondolataim televénye, gazdag, mély és termékeny legyen; képzeletem kertje, ezért nyesegetem, ojtok, dugványozok benne, s igyekszem áttekinthető rendet teremteni lélegző sűrűjében.” (Déry Tibor, 194. ?)

“… a nyelvhelyesség ügye nem nyelvészeti szakkérdés, hanem közügy, mindnyájunk ügye.” (Kodály Zoltán, 1974, Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, II, Budapest: Zeneműkiadó, 324 o.). “… a nyelv nem erdő, hanem kert, és akkor kertészekre is van szükség. A kertész tudja, hogy gyomlálni naponta kell, különben a dudva hamar elhatalmasodik. … a nyelvművelésnek a felénél nagyobb terhe esik a nőkre, minthogy a gyermek többnyire anyjától tanul beszélni, és a nyelv állapotának jóra vagy rosszra fordulása sok tekintetben a nőkön áll.” (ibid. 325). “Valóban nem volt sok időnk rá, hogy igazán megtanuljuk nyelvünket. Hisz alig száz éve, hogy hosszú küzdelem árán hivatalos nyelvvé lett!” (ibid. 326)

9. Tennivalónk

Hogy mit tegyünk? Vigyázzunk nyelvünkre mint saját életünkre, ápoljuk, fejlesszük, korszerűsítsük és óvjuk meg minden külső és belső támadástól. Mindenekelőtt tanuljunk meg jól magyarul, tanuljuk őseink nyelvét folyamatosan és lankadatlanul.

“Beata Ungheria se non si lascia più malmenare.” (Dante Alighieri) (= Boldog Magyarország, ha többé nem engedi, hogy bántsák.)

“… Megannyi rossz szó honosodik meg, s megannyi jó szó senyved el. Száz és száz magot kell elhintenünk, hogy egy-kettő gyökeret fogjon.” (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 183-184)

Mozgalmunk kettős célja: “… őrködik nyelvünk szépségén. Magyarul kell gondolkoznunk, és magyarul kell írnunk. … Mihelyt a gondolat elszakad a nyelvtől, és nem együtt lélegzik vele, maga a gondolat is elhomályosul. … Másodszor: harcolunk az idegen szavak ellen, melyek hovatovább úgy elburjánoznak, hogy már csak névelőink és kötőszavaink maradnak magyarok, …” (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 186)

“Gyarapítani szeretnők szókincsünket, nem apasztani. … nem riadunk vissza egy új szó alkotásától sem, .. Szívesebben fölelevenítünk egy szót a régi nyelvből, szívesebben élünk tájszóval is, semmint hogy unos-untalan idegennel tarkázzuk mondatainkat.” (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 189)

“Tanítottuk-e iskoláinkban a nyelvet úgy, amint kellene? Érettségivel, tanári oklevéllel eresztettünk rá a magyar életre olyanokat, akiknek nyelvismerete fogyatékos, kiejtése rossz, gondolkodása a nyelv szellemétől idegen. Ha csak feleannyi gondot fordítottunk volna anyanyelvünk tanítására, mint az idegen nyelvekére, nem jutottunk volna ennyire. … Mindenkibe bele kell nevelni a nyelv sorsa iránti érdeklődést, a saját beszéde-írásáért való felelősséget. … kell mindenekelőtt az írók tudatos közreműködése. Olyan íróké, akik minden leírt szavukért érzik, vállalják a felelősséget, akik hajlandók egészen megtanulni magyarul, hogy a remek hangszert egész terjedelmében használhassák, ne csak egy-két szűk részletében.” (Kodály Zoltán, 1974, Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, II, Budapest: Zeneműkiadó, 327-328 o.).

“IV. Béla királyunk elküldte Juliánuszt, hogy megkeresse az őshazában maradt magyarokat. Nem azért, hogy visszatérjen hozzájuk, hanem hogy őket hívja ide, az európai magyarságot megerősíteni. … Mi sem akarunk visszatérni az őshazába. Ami megtartott Európában idáig, majd csak megtart ezután is. Mi lehet az? Nem az, amiben alkalmazkodtunk, hasonlók lettünk környezetünkhöz, hanem amiben különböztünk tőle. Hisz, ha mindenben hasonlókká lettünk volna, eltűnt volna a magyarság.
Így is sokat letett régi mivoltából ezer év alatt. De megtartotta külön lelkiségét. Annak két legmegfoghatóbb nyilvánulása: a nyelv és zene.” (Kodály Zoltán, 1974, Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, I, Budapest: Zeneműkiadó, 69 o.).

“Mikor látják be íróink, hogy teljes fegyverzetű magyar író csak rendszeres kódexolvasó lehet? Az volt Arany János, az volt Móricz Zsigmond. De még Ady Endre és Kosztolányi is tudta, hogy a régiek buzgó és mindennapos forgatása nélkül magyar író nem áll a lábán.” (Kodály Zoltán, 1974, Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok, III, Budapest: Zeneműkiadó, 428 o.).

VASS. útján.

Nimród, Hunor és Magyar – Bor, Dama , Keled (Kelend), Keve, Keár (Kér),  Beler, Kádár (Rada),Otmár (Othmár), Farkas (Tarkans,Tarkán), Bende kürt (Bondofárd), Bakony, Csanád,Rudi, Bezter, Mikó, Miske, Ompud, Külcse, Levente, Lél, Zamur, Zombor,Balog,Bulcsú, Zulon, Berend, Kadisa, Opor (Opoz), Ethei (Thé), Szemen, Torda, Bendegúz (411-416), stb. és végül Attila

Nimród, Noé dédunokája. Nimród Király a nemzetségével nekifog, hogy megépítse a Bábel tornyát, Ő a később született ikrek Hunor és Magyar apja. Bábel tornya hatalmas volt, az özönvíz utáni 201. esztendőben kezdték el építeni. Isten esetleges újabb haragjától egy másik özönvíztől akarta az emberiséget Nimród megóvni. Kézai és a Biblia szerint is, Bábelben az emberek nyelve összekeveredett, Ez valószínű nem így történt. Több olyan utalás és forrás van miszerint, volt több nép aki túlélte az Özönvizet, és ezek között a Magyar ott volt. A Zsidók és a történelemírók nem értették a túlélők nyelvét, ezért adták el a Bábeli zűrzavar elméletét.A tornyot azért nem fejezték be, mert megjelentek a környéken olyan túlélő népek, akik nem a bárkán vészelték át a legendás Özönvízet. Az építők becsapva érezték magukat.  Ott hagytak csapot papot és szétszéledtek. Milyen csapot? Milyen papot az megtalálható Mózes első könyvének 9. fejezetében:

20 Noé pedig földmívelő kezde lenni, és szőlőt ültete.
21 És ivék a borból, s megrészegedék, és meztelenen vala sátra közepén.
22 Khám pedig, Kanaánnak atyja, meglátá az ő atyjának mezítelenségét, és hírűl adá künnlevő két testvérének.
23 Akkor Sém és Jáfet ruhát ragadván, azt mindketten vállokra veték, és háttal menve takarák be atyjok mezítelenségét; s arczczal hátra meg sem láták atyjok mezítelenségét.
24 Hogy felserkene Noé mámorából, és megtudá a mit vele az ő kisebbik fia cselekedett vala:
25 Monda: Átkozott Kanaán! Szolgák szolgája legyen atyjafiai közt. 26 Azután monda: Áldott az Úr, Sémnek Istene, néki légyen szolgája Kanaán!

Bábel

Milyen hatalmas Király és nép kellett ennek a Bábeli vállalkozásnak a véghezviteléhez, azt tudnunk kell, hogy a bibliai időkben egy név adott esetben Nimród nem egy embert, hanem egy egész népet, területet, nemzetséget, családot a hozzá csatlakozó környező népeket együtt  jelentette, vagy jelenthette. Nimród Thana (I. Szkíta király) – tól ö pedig Jafett „magvából ered” kinek az apja Noé. Kézai Simon pap volt, mégis ezt az információt, ellentétben a Bibliai tanításokkal, valamilyen, más ősi írásból vette, mert, és szinte, kizárt, hogy Kun László udvari papjaként ne ismerte volna a Bibliát. Az adott korban a bibliával szemben legalább 20-25 leírás ezt a mi általunk elismert, Kézai féle változatot, Nimródtól történő származást tartalmazza. Mégis valahogyan a később megírásra került képes biblia cáfolja Kézai fejtegetését. Nagyon érdekesnek találom ezt a származástani ellentmondást ma, amikor felerősödnek a rasszista elképzelések, helyénvaló a kérdést feltenni, hogy a zsidóknak miért ált szándékában, már az ó szövetség megfogalmazásakor ennek a származásnak az elmásítása. Ha csak az, az igazság, amit Ők mondanak, akkor miért szükséges, minden lehetséges alkalommal a Hunor és Magor származását a magyar emlékektől eltéríteni. Nem lenne egyszerűbb, hagyni csak a legendák világába veszni?

Valami történt Ott Bábelben, valami más történt, mint, amit tudunk, mert ha minden úgy lett volna, ahogy a biblia írja, szemben a magyarok eredetgesztáival, akkor a zsidók nem hadakoznának ellene ennyire. Ez külön megérne egy fejtegetést.

Nimródot már akkor kezdték a Hun Magyar népek Ősüknek tekinteni amikor Mezopotámiában a szemiták felett uralkodtak.

Kézai azt meséli Bábelről, mielőtt a nyelv összekeveredett volna ott Nimród Színaranyból templomokat, drága kövekből palotákat, arany oszlopokat, és színezett kövekkel különbnél, különben kirakott utcákat csináltak. A négyszögletes torony tizenötezer lépés hosszú és széles volt. A magassága még nem volt befejezve. Alapjának vastagsága pedig háromszáz lépés volt, és ahogy emelkedet úgy keskenyedet, hogy a súlyát elbírja. Núbia és Egyiptom között épült a mai napig látni maradványait Memphisből Alekszandrijába menet. Miután a nyelvek összekeveredtek Nimród a Szkíták királya, kinek a nyelvét a Zsidók nem értették, Perzsiába megy ott született meg Eneth -től két híres dalia fia Hunor és Magor. Nimródnak több felesége is volt, ezektől származó gyermekei népesítették be Perzsiát, Ezek termetre és színre hasonlítanak a hunokhoz, de beszédre egy kicsit eltérnek. A két testvér feladva az anyai házat, Nimród engedélyével támogatásával melléjük adott száz legénnyel, az Azovi tenger és a Fekete tenger közötti félszigetek meotis ingoványai közé költözik. Onnan járnak ki vadászni, portyázni, így történik az asszonyok elrablása, a nemzet alapítása. A Hunok és magyarok Biblia korabeli Őstörténete ezen a földön kezdődött. Az Ószövetségben jegyzett Özönvíztől a bibliai időkben itt szaporodott el a Hun és a Magyar, másodszorra a föld történelmében.  A csatlakozó népekkel történő vegyes házasságokkal nagy gyerekáldással egyre kevésbé fértek el a szigeteken. Az első szervezetlen kiáramlások, portyázások a Hunok vezetésével történtek, a hunok keresték azt a helyet ahol az Őseik túlélték az Özönvíz pusztítását, egyes törzsek el is érték, ez a Kárpát medence.  A Magyarság formálásában erőteljesen megjelent a Kaukázusban élő népek hatása. A mocsáron belül maradók, biztonságban tovább erősödnek. Tovább szaporodnak, ezért újból kicsinek bizonyulnak a szigetek,  most már szervezetten Hunok és Magyarok először kémeket küldenek szét, majd elkezdődik a nagy kiáramlás, létrejönnek a Szkíta birodalmak.

Érdekes megjegyezni, hogy ezen a területen, és a kiáramlás utáni Szkíta területeken (Mai India) több kisebb, de pár nagyobb település neve hordozza némelyik, magyar, vagy hun törzs, esetleg vezető nevét, a nevének gyökét, esetleg fordítását. Ilyen pld. a Tar, Tab, Kér, Kar stb. a csillag, Star, stb. előfordul a magyar településnevekben is a megfelelője egyes településeknek. A kiáramlásoknak mindig négy fő iránya volt, ezeket a spontán, helyszűke vezette. Az is igaz, mivel felkészültek a későbbiek során minden alkalommal, a hírszerzőik a kémek által javasolt fő irányok rendszeresen a történelmi koroknak megfelelően változtak. Jelentősebb négy HUN kiáramlás. >>>

2009. december 1.

Egy lekésett birodalom születése.

Mától hatályos a Lisszaboni Szerződés. Ez a politikusok szerint, számunkra euforiás hangulatot, szép új jövőt ígérő törvény. Ez az a szerződés ami, igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy egységes államot az Európai emberek álmát, az Európai Egyesült Államokat teremti meg.

A szén és acél közösségéből megszülető, multinacionális gazdaság a kizsákmányolás, a rablás, útján járó nemzetek feletti új hatalom születik. A később belépő nemzetek feletti uralmát egyre erősebben kiterjeszti, és bekebelezi, eltörli a kis népeket. Az ott élőket, cseléddé, másodrangú polgárrá becsteleníti. Hogy könnyebben bánjon, velük egymásnak uszítja. Eddig csak pogánynak, rebellisnek, kommunistának titulálta, manapság csak, kelet európainak esetleg magyarnak, a mi tájunkról származó embert.

A saját gazdasági, politikai és katonai hatalmát a kis nemzetek, polgáraival fizeteti meg. Ehhez az Uniót kiszolgáló gépezeteket alakít ki, ott mézesmadzagon tartja az adott országok képviselőit, küldötteit, biztosait, jól megfűzetve, elvárja, hogy a saját népük kirablásában vegyenek részt. Megfizeti őket, csak hitessék el, hogy milyen jó diplomás cselédnek lenni Európában.

A multikulturális rablásnak ez már olyan foka ahol az ember már nem élhet, hát diplomát szerez, hogy munkát kapjon külföldön, az uniót kitalálók földjén. Manapság nem azt a személyt bántják, aki ezekből a népszegő kiművelt emberekből áll, és beáll cselédnek, jobb esetben beül egy prést tekerő hivatalba, hanem azokat akik, saját verejtékükkel, szeretnék a napi kenyerüket megkeresni. Elveszi ez a közösség a lehetőségét is annak, hogy egy zsebkendőnyi szülőföldön, akár a jelenlegi nehéz körülmények között is fenntartsa magát az ember, és abból éljen. Adót kell fizetni a saját termelésű zöldségért, a saját termelésű állatért, a pálinkáért, a tejért. Adót fizet a vevő az eladó.  Ha ezek után mégis sikerülne megélni akkor új formáit, találja ki a megszorításoknak. Persze azt az adót nincs miből fizetni, mert munka nincs. Csak megélhetési zavarok. Ha esetleg, van egy lakása, az embernek akkor, hogy megéljen, kénytelen, rá hitelt felvenni, persze a kamatokat úgy felnyomja, hogy a bevett technikákkal, az ügyfélből egykettőre, hajléktalan lesz.

Üdvözlünk Európa. A születésed megújult napján.

Európa: köszöntenek téged az Új cselédek.

Az Indoeurópai népek egymást eltaposó közelharcának írásos bizonyítéka, ez a szerződés. A nemzeteket a földről főleg Európából véglegesen elsöprő tülekedés újabb törvénybe iktatott megnyilvánulása. Ehhez a Magyar embertől teljesen idegen kultúrához igyekeztünk. Kapaszkodtunk a szép új világért, mintha nem tudtuk volna hova törekszünk. Pedig a politikusaink, tudósaink tudták.

Büszke lehet magára a Magyar Politikai Elit!

• Büszke lehet mert elérte, jól megfizetik.

Büszke lehet magára a Magyar tudományos közösség!

• Büszke lehet mert elérte, jól megfizetik.

Elérte, amit szeretett volna! Most kapják a meg a jussukat!

• A nép megfizeti.

Részesei lehetnek egy olyan Európai Egyesült Államoknak amilyet akartak!

Már a nemzeti érdek nem számít, csak az egyéni karrier, az egyéni jövedelem.

Az álom mától a kezdetét veszi:

Egyéni érdekek nemzetállamként történő megjelenítésével a kisseb államok teljesen tehetetlenné válnak a rájuk telepedett már új EU elittel szemben.  Ennek a nem létező elképzelésnek rendeli alá a többi kisebb népcsoportot, köztük a Magyart is. Ennek a hazug rózsaszín világnak a leple alatt nyomorítanak meg nemzeteket, emberi életeket tesznek tönkre. Ennek az eltűnő álomnak a nyomán jóslatokkal, ébredés utáni gazdasági csodákkal kecsegtetnek milliókat. Olyanok egyesek, köztük mind a kártyavető cigánylány, aki csak addig, jósol, míg a pénzt meg nem kapja, netán, ha a Jóslat fizetése nélkül lelépnél, akkor megátkoz, a sajtó, vagy a Bíróság eszközével.

Ma már törvényesítve széthordhatják a nemzetet, még az embert is.

Hazug megvásárolható politikusaink, a tudomány támogatásával, a hazai érdekek képviselete helyett, egyre inkább a kicsinyes saját nyereségüket helyezik előtérbe.

És mire ébredünk?

Arra, hogy válság van, nincs munka, nincs nyugdíj, nincs egészségbiztosítás, nincs bútorunk, nincs lakásunk, nincs, földünk, nincs házunk, nincs hazánk, nincs országunk.

De  van: egy jól képzett Politikai Elit, egy kiművelt tudományos gárda, akik csak magukért állnak ki.

Hát üdvözlégy Európa!

Share on Facebook

Kis unokáim, gyerekeim.

Szeretlek, benneteket ezért azt mondom, tanuljatok nyelveket.

Kínait, Spanyolt, Angolt, ha kell akkor Hébert.

Ha Te egyszer hatvan éves leszel, akkor tudd elmondani azt, amit én most elmondok néked. A Te unokáid, akkor már lehet, hogy nem beszélik a magyart. Tanulj nyelveket, hogy el tudd mondani, mit érzel. Tudd elmondani, nagyapádék hol veszítették el őseik jussát, az utolsót, a nyelvet. Tanulj nyelveket, hogy megértsenek, mert könnyen lehet, a magyart addigra elfelejtik, régen. Tudd elmondani, hogy volt valamikor egy szép ország, úgy hívták Magyarország. Mond el nekik azt is, hogy itt harcoltak őseid, több ezer éven át, és védték fegyverrel és szóval a hazát.  Akkoriban még, élt egy nép, magyar volt, és remélt. Volt egy kicsi ország, a Kárpátok között, két folyó ölelte föl, ők úgy hívták Haza. Az itt élő nép jó és büszke volt, a szeretet a génjeibe volt. Soha nem hitt a gonosz szándékban. Ez a nép úgy gondolta, nincs is más, csak ahogy ő él a hit, szeretet, béke, a jó. Ez a nép, bízott magában, remélt a munkában, szerette a másik embert, hitt a magyarok istenében.

Ez a nép könnyezett, a himnuszát úgy énekelte el.
Isten, áldd meg a magyart, Jó kedvvel, bőséggel.

Mond el csak nekik! Akkoriban Az emberek magyarul beszéltek, nem volt bűn a saját szép magyar anyanyelved.

Mond el egyszer csak jöttek az emberek, az idegen emberek, őket csak a pénz érdekelte. Rávették nagyapád, hogy semmi nem számít, csak a pénz, jólét és csillogás. Nem kell a magyar, tanulj nyelveket, mert „Úgy érvényesülsz”. Nem kell a hit, mert az nem termel „profitot” . A menő szlogen az lett, “Csináld azt, amit a kutyák. Amit nem tudsz megenni, megrágni, vagy megdugni, azt hugyozd le és hagyd ott.” Ezen eleinte nevettünk. Olyan jópofának tűnt.  Aztán később, amikor minket hagytak ott, tűrtük, majd próbáltunk tiltakozni, de akkor már késő volt. Akkor már nem volt visszaút. Akkor írtam ezt neked.

Itt olvashatod végig tovább >>>

Magyarok a kezdetektől.

Úgy gondolom alapvető, és elengedhetetlen, a hovatartozás megfelelően történő értelmezése, mindenki életében. Ha valaki Magyarnak vallja magát, akkor az a Magyarság tudat.  A jelenlegi szociálliberális kormányzatok, a polgáriasodás vágyát terjesztő, Zsidó- Keresztény politika, ezt másként gondolja. Évezredek óta, új és egyre újabb kultúrát, történelmet, fedeznek fel számunkra, és ezt a hit, és a tudomány köntösével letakarva kufárok módjára árulják. A tudományt művelő emberek munkásságuk során, vagy az aktuális tudományos, politikai irányzatokat követik, vagy kirekesztődnek ezekből a körökből, és kiátkozottak lesznek. Legyen az a munkáságuk, de akár a megélhetésük. Ellehetetlenülnek. Ma Magyarországon a háttérben háború folyik a „Hivatalos” és a „Nem hivatalos” körök között a történelmi kérdésekben. Az utóbbi években felerősödő, a magyarság múltját, és ezzel a jövőjét befolyásoló teóriák két fő irányt rajzolnak ki. Az egyik a hagyományos irányzat, amikor azt mondják, hogy a magyarok, egy finnugor eredetű nép, aki úgy ezer-ezerötszáz éve feltűnt és eltűrt vendég lett a Kárpátok között. Vele szeme a másik azt mondja, hogy a Magyarok az úr közvetlen leszármazottjai, az emberiség hajnalától, és feladatuk, az emberiség tanítása, irányítása, a múltban ép úgy mind a jövőben. A hivatalos körök a politika rendelésére eldöntik, hogy TE, aki ezt olvasod, milyen identitással rendelkezz. Eldöntik helyetted, hogy egy nyomorult ezer éven át szenvedő nemzet tagjakén bűnösnek érezd magad. Ha ez mégsem úgy jön be, ahogy elképzelik, úgy látják, hogy mégis talpra állsz, akkor minden eszközt megragadnak arra, hogy átalakítsák a Te tudatod, olyanra, aminek látni szeretnék.  Mindig voltak, és jelenleg is vannak olyan emberek, akik ezen hamar átlátnak és tesznek ellene. Ha többet nem hát leírják. Ezeknek az embereknek a tudományos munkássága teremti meg aMagyar ember magyarságtudatának új kézenfekvő lehetőségét. Ebben a bejegyzésben megpróbálom a jelenlegi, többségi magyarság által még mindig tudott, bár a hivatalos tudományos köröktől elátkozott, nézeteket összefoglalni. Ezek azok a feltevések, amit a hatalom nem mer a gyerekeink kezébe adni még mese formájában sem. Nem merik gyermekeinkben még rege, vagy legenda, segítségével sem erősíteni ezt az identitást. Attól, tartanak, hogy a magyar nyelvbe ágyazott tudással ez annyira felerősödik, hogy a tudományos propaganda, tehetetlen lesz vele szembe. Az, hogy mennyire bizonyíthatóak ezek a magyarság sorsát meghatározó írások, csak egy szempillantásnyi állapot. A bizonyítékok egyre jobban ellentmondást nem tűrve, a technikai fejlődéssel, minden titkolózás ellenére előkerülnek.  A tudományosságán, vagy netán tudománytalanságán túl, csak a hivatalos köröket irányítók félelmével magyarázható az a gyűlölet, ami elutasítja a magyarság eltitkolt tudásának a terjesztését.

Van mitől félniük.

Úgy gondolom a magyarság, elhallgatott történelme is ér annyit, a világnak, mind a másnemzetek, idegenek által kitalált figurái, és a zsidók históriái.

A „Magyar” Ősidők.

Időszámítás előtt 11 000.ig.

A Magyar az Úr „árja” népeinek egyenes leszármazottja. Nevünk a mai napig fennmaradó bizonyítéka, Hun – Ári, Mag – Ári. Országunk neve Hung -Ária, Mag-Ária. A Vértesszőlősi ősember 350 000 éves. A neve „Ősmagyar”. Ma, amikor kezd összedőlni az Evolúciós elmélet, egyre jobban igazolódni, látszik, hogy a-modern mai ember- megjelenését tükröző ember a világ más területein már 800 000 éve élt. Bátran hamisításnak nevezhető, amikor, tudományos, vallási, vagy babonás, hiedelmek alapján majom képében ábrázolnak egy ősembert.  Bátran elmondhatjuk, hogy a maiMagyarország területén, már 350 000 éve éltek mai kinézetű emberek,akik alkalmasak voltak a beszédre. Természetesen ugyanebben az időszakban éltek felegyenesedett majmok, akik nem emberek. Ezek a Samu korabeli emberek, családi közösségekben éltek, szerszámaik, eszközeik voltak. Vadásztak, halásztak, harcoltak a faj fennmaradásáért, a vad állatokkal, az emberszerű majmokkal.Ez a földtörténeti kor a Pleisztocén és holocén kor. A régészetben őskőkorszaknak nevezik. Ebben az időszakban volt az utolsó jégkorszak.A Magyarország területén élő embernek és állatnak egyaránt meg kellett küzdeni a fennmaradásért. Az egymást szabálytalan ciklusokban követő lehűlések és felmelegedések, megtizedelték az állatvilágot, vándorlásra kényszerítették az embert. Bizonyos embercsoportok a Kárpát medencébe kialakult tundrán, az általuk ismert hőforrások mellett telepedtek meg. Itt vészelték át az eljegesedett időszakokat, ami esetenként még tízezer év is lehetett. Más embercsoportok délre vonultak, egészen a mai Közel-Keletig, esetleg tovább is. Az időjárás változásával, a jég visszavonulásakor a vándorlásiránya megfordult Délről Északra. Ilyenkor a Kárpát medencén egyes csoportok túljutottak, mások beolvadtak az itt „kitelelt” közösségekbe. Majd a ciklus folytatódott, és kezdődött előröl. Ez a majd kétmillió éves küzdelem alakította ki a tagolt emberi beszédet. A kialakuló melegedő közösség MAG -ját, a hőforrások lakói a MAG –Ári -nak hívták. A hely neve MAG-Ária lett.  A tíz, húszezer évenként, később rövidebb ciklusonként, ezerévente visszatérő emberek lassan kialakítottak egy nyelvet, amit a MAG nyelvének Mag -ari nyelvnek neveztek. Ez a nyelv állandóan bővült a három jelentős égtájról, Délről, Északról Keletről visszatérők szavaival. Nem csak a nyelv a népesség is állandóan változott ezeknek a népcsoportoknak a befogadásával.  Ezért mondjuk még ma is, bár nem tudjuk az eredetét, csak a nyelvünkben, hogy befogadó egy nemzetvagyunk. A bővülő nyelvet, az alakulgató nemzetet sújtó jégkorszaki hullámok a későbbiek során is vándorlásra kényszerítették. Ezek a vándorlások már szervezettebben történtek.

Menekülések a jegesedés elöl:

A jégkorszak Magyarországon

A Kárpát medencére Északról támadó eljegesedése elöl a jégkorszak embere Délre vonult. Ez elsősorban nagyobb részt a mai Földközi tenger feneke lehetett. Az eljegesedés idején a környező tengerek vízszintje jelentős mértékben lesüllyedt. Huzamosabb eljegesedés idején a Kárpát medencéből a Földközi tenger fenekén keresztül el lehetett jutni a mai Líbiai sivatag területére. Ezekben az évszázadokban, a tengerfenéken felszabadult területek állat világa gazdag volt, a tengerfenék rendkívül termékeny. Ez maga volt a Kánaán. Ezeken a ma tenger alatt fekvő vidékeken több nagy magyar család megtelepedett, és szaporodott. A tőlük északra fekvő Kárpát medence jeges vidékeitől távol virágzó életet élhettek. Az egyik jég visszavonulás okozta áradás volt a későbbi bibliában említett Özönvíz. A társadalomba való összeverődésünk első szervezett jelei, ide a tengerfenékre, és talán a bibliai Közel-Keletre vezethetők vissza. Ez a már kialakult megteremtett Magyar Őshaza. Az emberiség bölcsője. Az e területen élő, még magyarul beszélő Úr népek, az emberi fennmaradás alapvető eszközeit találták fel itt. Ilyenek a termelési eszközök, az élelmiszertermelés, edény használat, készítés, fémipar. Később a közlekedési eszközök, szekér, hajó. Itt fogalmazódott meg Isten léte. Kialakult az írás. A magyarul beszélő ember tanítóvá vált, mert a csatlakozó emberek, fejlettségi szintje nem ért fel az Ő tudásával. Egyre távolabb jutottak a hittérítéssel, tanítással. Ők voltak az emberiség első térítői, és első tanítói, a Nap Papok. Ezért fordul elő tömegesen a világ minden régi eredetű nyelvében a magyar szavak tömege. Az első szervezett nép kiáramlások, elvándorlások a Közel- Keletről indultak. Ennek ma már hatezer éve. A túl nagy népszaporulat a kiáramlásokat több irányba és több hullámba indította el. Ezek közül számos hullám érte el a Kárpát medencét, aminek a létezéséről már tudtak. A meleg forrásokat, Mag -áriát keresték, itt rendszeresen megtelepedtek, a magyarok ősei. Itt alakult ki a magyarság elszaporodásának egy új magja ez lett a Mag-Ária.

A Rénszarvas nyomában:

A meleg források körül letelepedett emberek, a Rénszarvasok népe volt. Kitűnő vadászként éltek a jeges tájon. A jég elvonulását követően őket nevezték hibásan pár ezer évvel később Gravetinek. Nevüket a területen található igen gyakori kőből pattintott nyílhegyről ragasztották rájuk. A rénszarvasok népe már magyar volt, és Mag-áriában élt. Amikor kezdett a jég Északra visszavonulni a legjobb vadászaik elindultak a rénszarvasok és más hidegtűrő álatok után. A vadászatból élők Északra és Keletre vonultak leginkább. Az életmódjukat megtartották, úgy ahogy az eljegesedett időszakokban volt, bár már messze jártak.  Az egyre hosszabb meleg periódusok miatt egyre messzebb jutottak. Benépesítették az Ázsiai sztyeppéket később az ő őseik lettek a szittyák. Eljutottak egész a Jeges tengerig, őket hívták „Teremtőnek”. A legkitartóbbak eljutottak egészen a Csendes Óceán partvidékére, az ő utódaikból alakultak ki a Keleti HUN népek. Egyes csoportok egy, egy eljegesedési időszakban átjutottak a Bering szoroson Amerikába, ott Indián birodalmakat hoztak létre, Maja néven. Ezek a vándorlási hullámok a jégkorszakban két millió éven keresztül ciklikusan megismétlődtek. Egyes néprétegeket az előretörő jegesedés újra és újra visszakényszerített a MAG hoz a Mag népéhez a visszavonuló állatok után Mag-áriába. Az elsősorban vadászatból élő nép a kemény évezredek során, a jeges vidékeken kényszerűségből kiválóan elsajátította az állattenyésztést. A megszerzett tudást, a tudományát rendszeresen visszavitte a forrásokhoz. (meleg forrásokhoz) Mag-áriában az ott élők közé vegyülve, átvették azok ismeretlen tudását, ami délről származott. Ilyen a Mezőgazdaság, a kohászat az edénykészítés, a járműgyártás. Átadta az állattenyésztés, kőpattintás, a vadászat, a bőr feldolgozás tudományát. Az újabb felmelegedések alkalmával az újabb kivándorlások során már új tudással, indultak újra a vad nyomába, ahol mindig a nyelvüket értőkbe, náluk elmaradottabb népekbe botlottak.Ezeknek a ciklusoknak a következménye az lett, hogy a megszerzett Tudás, itt cserélt gazdát, itt alakulhatott ki az értelmes mai ember, akit tévesen Homo Sapiens néven emlegetünk. Ez volt az emberi tudás kohója. Ez volt az a világ, ahol ciklusonként, változó területi nagysággal, változó éghajlattal kialakulhatott az emberiség magját teremtő MAG-ÁRIA

Mag-Ária

A tengerfenéken élő ember, gyümölcsben, zöldségben, mézben nem szűkölködött.  Az árkokban, tengerszemekben elszaporodott halak, az apró vadak a mezőkön bőséges táplálékot biztosított. Mivel az ember mindig gyorsabb helyváltoztató volt a nagytermetű állatnál ezért főleg az utolsó eljegesedési ciklusokban nem volt idő a nagyvadak, embert is felélő állatok elszaporodására. A hatalmas mélyebb területeken a gyorsabb állatok, madarak, macskák, tevék, lovak szaporodtak jobban. Itt az állat az embernek barátja volt. Szinte nem volt olyan állat, amelyik erősebb gyorsabb lett volna az embernél. Itt kezdődött a lovak, befogása, az elefántok és tevék munkára bírása az ember szolgálatában. Itt szegődött az ember mellé a kutya. Mag-ária hatalmas terület volt szinte maga a Kánaán. A Kárpátok déli jeges lejtőitől a meleg forrásokkal a Földközi tenger szárazra került medrével, ciprussal, a Líbiai sivatagig és közel keletig, tartott. Közepén tengerekkel, édesvizekkel. Gazdagsága felmérhetetlen élelemben, a tengerfenék, állatai, a kitanult, növénytermelés, állattenyésztés, a Kárpátokról lesodródó arany, gyémánt, és drágakő, tömérdek mennyisége. Minden nép számára irigylésre méltó, hely volt. A gazdagság mellett a tudás a bányászat, a kohászat, a kézművesség, került elsajátításra. Megépültek az első szekerek, hajók. A birodalomban mindenki egyenrangú Úr volt.  Itt teremtődött meg az ember számára az egy isten hite. Magát a Birodalmat három királyság alkotta Északi, ami Ciprustól a Kárpátokig tartott. A Dél-nyugati, amiből később az egyiptomi birodalmak jöttek létre, és a Keleti királyság, ami a Közel-Keletet öleli fel. A három királyságot egy nép uralta ezek a Mag-áriak, voltak. A gyors felmelegedés okozta özönvizek a tengerfenék elhagyására késztette a már kialakult magyar embert. Három jellegzetes fő irányról beszélhetünk Délre Afrika, és Közel-kelet, Északra a Kárpát medence.

A Kárpát medencébe Délről egyre inkább benyomuló lovas magyar, árja népek a forrásvidékeket belakták. A szervezett közösségekben érkezők az itt élő népeket, aki hasonlóan beszéltek beolvasztották maguk közé. Ezek új eszközökkel, új szavakkal bővítették az itt élő magyarok tudását, szókincsét.  A Kárpát medencében a mai magyar ember bizonyíthatóan már nyolc ezer éve megjelent. A mi beszédünk a földművelés kezdetének idején, amikor még más nyelvű emberek nem voltak, elsőként alakult ki. Ezekben az időszakokban a Magyaron kívül más, tagolt emberi beszéd, rendszerbe foglalt vallás még nem létezett. Bizonyítható, hogy hat ezer évvel ezelőtt már létezett a magyar írás. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy nem volt kitől tanulni. A nyelvet a Magyar ember teremtette meg ezért a magyar nyelv az emberiség Ős nyelve, a kultúra az Őskultúra, és ebből csak egy volt, akkortájt a Magyar.

Magyarok a bibliai időkben.

Később a Magyarságot meghatározó jelentőségű irány a bibliából ismert Nimród féle vonulat. Nimród, a Bábel tornya építője, népével Perzsiába telepedik meg, az itt született ikreit Hunor és Magyar névre kereszteli, ők a későbbi Hunor és Magor legenda hősei.  Létezik még egy bibliai kiáramlási ág a Magóg féle, ami nem más mind a Keleti Hunok Őse, keveredve Fekete Hunokkal. A Képes biblia ide vezeti vissza a Magyarság eredetét.

Share on Facebook

Torda, Bendegúz, Attila, Csaba Ed, Ügyek, Előd, Álmos

Letöltés : A Hunok családfája.

A Hunok családja visszavezethető egészen Ménrótig (Nimród) aki Noé dédunokája és tőle származik Hunor (Arszakida-i?) és Magor (Magyar), akik a Rege a csodaszarvasról elnevezésű történet szerint, a Dul/Balambér népből házasodtak ki és alapították a Hun és Magyarnemzetet. Ők a nemzet alapítóink. A Hunok Ázsiát majd ezer éven át uraló nép volt. A Hunok története szerint 24 törzs szövetsége alkotta ezt a birodalmat. A mai magyarhoz hasonló nyelvet beszélő rokon hun törzsek, úzok, kabarok, avarok, széki – és kazahunokból stb. ált. A törzsszövetséget a 24 törzs öregeiből álló tanács irányította a törzsvezetőkön-fejedelmeken keresztül. A Hun birodalom egységes és modern volt, a határain élő nagyobb népek másként nevezték őket, így a Keleti határokon a Kínaiak „Hsziungnuk” ként hívták őket. A másik határvidéken, Délen az Indiai területeken élő Szankszrítok és a török törzsek „Heftaliták” ként. A harmadik mindenki által ismert határvidék a Kárpát medence területe, Róma szomszédsága. Az Európába nyomuló hún vezérek nevei: (Kézai 1,2; bud. chron. 14) Bele, v. Wela, Keve v. Cuwe, Kadicha v. Caducha, Attila v. Ethela, Reva v. Reuva, Buda, Kádár. Érdekes a hetes szám egyezése a honfoglaló vezérek számával.Az ezer éves birodalom kiteljesedése, és bukásaAttila halálával következett be. A történelem azért rá emlékezik, mert az Ő életével ért véget a Világ valaha létező legnagyobb korának legmodernebb birodalma. Később a HUN birodalom romjaira épült Európa, a feltörekvő Római hatásra ezt igyekezett eltagadni. VII.Bíborba születet Konstantin szerint Attilacíme: Isten kegyelméből Bendegúz fia(Atilla dei gratia filius Bendekuz), ki Engaddiban nevelkedett, s a Nagy Nimród unokája. (qui est nutritus in Engaddi, nepos Magni Nemroth), (Budai

Hunok

Chronica 18 st.), ez úgy néz ki nem teljesen igaz mert hiányoznak más forrásokból ismert Ösök. Ami biztosnak tűnik, hogy Attila leszármazottja Nimródnak. Mind ismeretes Attilának öt feleségétől hét ismert gyermeke volt. Érdekes megjegyezni a hetes számot, ami misztikumával végig kíséri elsősorban a magyar, de az Európai ember történelmét is. Egyes leírások alapján ennél sokkal, több feleséggel és gyermekkel büszkélkedett. Attila udvarában, ágyában a Római kéjnők seregétől a nemes patrícius asszonyokig, valamint Német királylányok és fejedelmek lányai fordultak meg. A történelem azt bizonyítja, hogy ez a második Szodoma és Gomora, ami beszennyezte a történelmünket. Attila udvara is áldozata lett a Rómaiak közvetítésével, a Zsidóföldről kikerült Zsidó papok és kereskedők által pénzelt, és hirdetett hamis erkölcsi „függetlenségnek” amit saját vallásukban szigorúan tiltanak. Más népek vezetőinek közelébe férkőzve a fellazítás egyik eszközeként használnak, hogy utána könnyebben érvényesítsék befolyásukat. Erre nem tudott felkészülni egy olyan egyenes gondolkodású szigorú nép mind a HUN. Az Indoeurópai népek részben magukévá tudták tenni ezt a gondolkodásmódot, a felsőbbségi érzések, tudat, erősítésével, kihasználásával. Úgy látszik, mi mai magyarok, akik a HUN népek megtört utódai vagyunk, még fel sem fogjuk, csak élünk ezer éveken át ezzel a fertőző a métellyel, ami újra és újra elpusztít, de a magyar újra és újra feláll belőle. A beszélő szavak itt is, ma is, csak nekünk beszélnek, akár kérdezhetem, akár kijelenthetem, mindenhogyan másként értjük -hun a magyar-. Valószínű a trónkövetelési háború, a sok utódharc, testvérharc osztotta fel, szaggatta szét a hatalmas HUN birodalmat. A Görög császár lányától-Rékától három gyermeke született Ellek/Ellák/Velek őt Dingzik követte és a harmadik Csaba. Az ismert gyermekek között a Római Patrícius nők gyermekei, Emnedzár és Uzindur míg a Gepida király húgának gyermeke Geism. A Gepida király később a Hunbirodalom romjaira Pannóniában nagy birodalmat alapított és üldözte aHunokat. Az üldözés olyan intenzív volt, hogy egyes HUN törzsek még a nevüket is megváltoztatták, hátha így megbújva el tudják kerülni a végzetet. A HUN birodalomért, a hatalomért a gyermekek között véres háború kezdődött. HUN gyilkolt Hunt. A vesztes mind ilyenkor szokott a Hun lett. Két fő iránya volt a háborúskodásnak az egyik vezér a Német származású feleség Brünhilda fia Aladár (Aldarik), és Csaba között. A vesztes Csaba lett. Csaba az apóshoz menekült, majd a mai székelyföldön telepedett meg, egy csapatnyi úgy háromezer visszavonuló HUN harcossal.Csaba a Görög császár és a még élő nagyapja Bendegúz tanácsára rávette a Hunvitézeket, hogy házasság révén újítsák meg a nemzetet a Pannoniában rekedt szittyákkal, házasodva. Így új magyar népet teremtettek, a jövő számára Székelyeket, a Kárpátok szikláin. Csaba utódai egy része visszavonult Szittya országba, Attila más gyermekeinek és testvéreinek leszármazottaival együtt. Csaba Magyar teremtő volt hiszen Ed fián keresztül alakult ki az Aba nemzetség, melynek szerepe volt a honfoglalásban, ez a nemzetség a második a székelyek után ami neki köszönheti létét. Ettől a Csabától számolva a Magyaruralkodó házakban a fejedelmek harmadik gyermekének a neve Csaba ez a név a későbbiek során rang lett. A harmadik gyermek rangja. A családfa érdekes pontja Bendegúz Buda nevű fia, aki Attila testvére. A későbbiek során talán szóba kerül, mivel a honfoglalást megelőzően Budát egy magát és a népét Avarnak nevező Magyarul beszélő Kazár vezér, Mén Marót uralja aki a lányát Zoltánhoz (Solt, Soltan, Zsolt…) Árpád legkisebb fiához adja. Zoltán nagyapja Istvánnak. Az Attila halála után a Német fejedelmi házasságokból származó utódok kerültek hatalomra a Szász – Germán területeken, közéjük jelentős számú Hun vegyült. Több krónikában is olvasható, hogy a Szőke németek kezdtek eltűnni és helyettük megjelentek a barnák. Ezek az új identitásnak eleget téve, nem veszítve a harcos HUN természetet, üldözték a magukat HUN-nak valló népeket, és ha tehették kiirtották. A Szászok a germán törzsek közötti megerősödésüket a beilleszkedett Hunoknak köszönhetik. Később ennek a harciasságnak köszönhetően Ők lettek a kereszténység szószólói, a legnagyobb térítők, akik a területre benyomuló szlávokat térítették keresztény hitre. A számtalan Hun népesség egy része visszavonult a sztyeppékre, egy része beolvadt, más népekbe, eltanulta a magukkal hozott szolgák szláv nyelvét, míg igen jelentős népesség rejtőzködő lett. Ilyen megbúvó magatartása volt a Székelyeknek és az Avaroknak. A honfoglalás kori Német lovagok között megjelenő Vencelin ág (Mely ág feltevések szerint HUN eredetű) egy leszármazottja az István korában élő Koppány Német származású lovag, aki nem azonos a trónkövetelő Koppánnyal, de Géza testvérével, Mihállyal egykorú, ezért gyakran keverik. Koppány azonosításánál ez több helyütt a családfában származásában zavart okoz, néha helytelenül Mihály gyermekeként tüntetik fel.

Közzétettem a kromek Blogban.  2009. október 26.

Az Árpádházi fejedelmek és Királyok udvaraiban az írástudók, a táltosok mindennapos ismereteiben napi témának számított, Nimród két iker fiának, a története. Ez a későbbiekben több helyütt megénekelt, rege a csodaszarvasról mondában elevenedett meg. A régiek ezt tényként fogadták, mert ismerték „ékes” (ékírásos) eredetét, de ezek a kő, és agyagtáblákba rejtőző jelek a kereszténység felvétele után eretnek bizonyítékok voltak. Az egyház minden erejét bevetve kereste, kutatta, és megsemmisítette. Így az írásos emlékek csak morzsáiban, a nép nyelvén a magyar nyelvben, és regéinkben-mondáinkban maradhatott fenn. Itt-ott előfordul pár külföldi történetíró, aki foglalkozik a HUN és Magyar nép Attila korát megelőző történetével. Manapság már több kézzelfogható lelet is bizonyítja, de ezeket a mai magyar történészek, akik a politikától, és újabban a külföldi tőkétől függnek, igyekeznek figyelmen kívül hagyni. Szerencsére már egyre több, politikától mentes, igazi magyar, vagy magát annak valló, kutató vállalja fel a Hun és a Magyar nép diadalíves történelmét. Igen diadalíves, ez a történelem, a Hun és Magyar, több világbirodalmat megért, és vezetett, mid amennyit az Indoeurópai népek, beleértve a Római birodalmakat is együttesen magukénak mondhatnak.

Nimród két daliás fia Hunor és Magyar, a Szkíták földjén, vadászat közben egy csodás szarvast követve Bul (Dul) és Balambér háztájára vetődtek, mivel a két király éppen távol volt, a lányaikat elragadták és velük alapították meg a Hun és a Magyar nemzetet.

Így írja ezt le Arany János:

Vadat űzni feljövének Hős fiai szép Enéhnek

…

Vadat űzni feljövének, Hős fiai szép Enéhnek

Vadat űzni feljövének
Hős fiai szép Enéhnek:
Hunor s Magyar, két dalia,
Két egytestvér, Ménrót fia.
…
Dúl leányi, a legszebbek,
Hunor, Magyar nője lettek;
S a leventék, épen százan,
Megosztoztak mind a százon.
…
Hunor ága hún fajt nemzett,
Magyaré a magyar nemzet;
Szaporaság lőn temérdek;
A szigetben nem is fértek.
…

Itt olvashatod tovább >>>

 Többször említettem a Somogyias, Magyar beszédet.

Ma amikor az urbanizáció túljutott a Somogyi kanász ostorpattogtatásán, ideje újból szóbahozni a nyelvújítást. A nyelv a nép kommunikációs eszköze, a beszéd annak megjelenítési formája. A nyelvújítás a nyelvfejlesztés egyik fajtája. Nálunk, magyaroknál elsősorban a gondot az jelenti, hogy vannak tájegységek, ahol elveszik, vagy már el is veszett a tájszólás a tudatos változtatások miatt. Igen gyakran előtérbe kerül az idegen eredetű szavak nyelvbe történő integrálása. El kell mondanom, hogy ezeknek az idegen nyelvű szavaknak a hiányát elsősorban azoknak a nemzeteknek a nyelvészei kifogásolják a legjobban akik azt szeretnék ha minél előbb elárasztanák az idegen kifejezések a magyar nyelvet is. A mai világban amikor a technika beláthatatlan fejlődésen megy át az élet minden területére betolakodnak az idegen elsősorban angolszász jó esetben szavak, rosszabb helyzetekben a rövidítéseik mozaik formában. Egyes munkahelyeken már égő, ha ezeket a kifejezéseket, rövidítéseket nem érti valaki. Ma már a műveltség látszatának egy emeltebb szintjét  igyekeznek egyes emberek kelteni, azzal, hogy tele tűzdelik szakmai, valós, vagy kreált áltudományos idegen szakkifejezésekkel a beszédüket. Ezeket az embereket meg kell állítani. El kell távolítani, előbb beszéljenek magyarul utána alhassanak oda másokat oktatni.

Magam mindig rossz helyesíró voltam mivel teljesen másképp értem, hallom a szavakat a somogyi füleimmel. Még a mai napig is igen széles azoknak a rétegeknek a köre ahol a Somogyi, Koppányi pogány kifejezéseket használják, persze ha ezt hallom, akkor, mint mondják a nyelvújítók zene a füleimnek. Én talán nem használtam volna ilyen bonyolult kifejezést egyszerűen csak azt mondtam volna, milyen szépen beszél. Hát nem? 

Most is amikor ezeket a sorokat írom a gondolataimat át kell fogalmaznom, hogy ne okozzon megbotránkoztatást a mai értelmiségi rétegnek az általam használt kifejezések sora. Nem csak én vagyok ezzel így másokon is észreveszem, akiknek itt a gyökere, hogy egyre gyakrabban visszatérnek a régi kifejezésekhez. A fiatalok által gyakran látogatott fórumokban igen gyakran előjönnek a régi szép szavain, bár el kell mondanom , nem minden esetben a megfelelő jelentéssel.  

Manapság miután az előző két, három, rendszer alatt a megszokottól nagyobb volt a tájegységek közötti népvándorlás, az egzisztenciális okok miatti költözködés, egyre gyakoribb ezeken a területeken is a nyelvújítás utáni tiszta „magyar” beszéd,  hiszen a beköltözők a jobban iskolázott rétegek közül valók akik a fővárosban divatos nyelvjárást kezdték terjeszteni. Manapság talán csak Szeged belvárosában nem tudják milyen a Szögedi (Szegedi) beszéd.

Gyakran úgy érzem, hogy az a nyelv amit beszélek magába hordozza a magyarság egész történetét, múltját és jövőjét. Ezért féltem. Féltem, hogy olyan visszavonhatatlan változáson megy keresztül, ami az egész nép jövőjét befolyásolja. Igen divatosak manapság a különféle összeesküvés elméletek, amelyek, így vagy úgy befolyásolják a gondolkodásmódunkat az adott témáról, így vagyok én a nyelvújítással. Megragad mindenden olyan gondolat ami arra enged következtetni, hogy el akarják tőlem venni az egyetlen tulajdonom az anyai örökségem a számomra oly gyönyörű magyar beszédet. Nem hagyom, tőlem telhetően mindent megteszek azért,, hogy az idegen kifejezések helyett visszakerüljön a nyelvbe a „hejesirásí” (helyesírási- ha esetleg nem érti valaki-)  hibákkal teli paraszti pogány beszéd. Az a véleményem, hogy inkább arra kell megtanítani a magyar diákot, hogy hányféleképpen lehet magyarul leírni egy szót, még ha mindegyik nem is illik be a nyelvújítás szabályaiba, a helyett hogy a magyar szavaink között idegen eredetű szavakat használjon helyesen. Tegyen eleget a nyelvújítási folyamat a szókincs bővítése során annak is, hogy előveszi, ha kell új értékekkel látja el azokat a régi szavainkat melyek, a mieink. Nem hiszem, hogy kell a technológiák fejlődése során új szavakat kreálni, hiszen a történelmünkben a szavaink gyökerében a legmodernebb eszközökre vonatkozó szakkifejezések is bent rejtőznek. Vegyük elő és használjuk ezeket a nyelvújítás előtti szavakat, újból és helyezzük vissza a helyére. Ne keljen egy vidékinek azon szégyenkeznie,  mint ahogy a nyelvújítás óta egyfolytában kell, hogy hogyan beszél, milyen a kiejtése. Becsüljük meg a helyett, hogy leszólnánk érte.

Az a száz év ami a Német Osztrák nyelvészek, és történelem kutatók irányításával, átdolgozta a magyarság múltját, történelmével és nyelvével, újat nem létezőt teremtett tovább taszított bennünket a megsemmisülés felé.

Itt az ideje a helyére tenni a dolgainkat!

El kell mondanom az ellenség követőinek, hogy nem jött össze ez a próbálkozás. Ha másra nem is volt jó az 1989 es rendszerváltás, akkor arra jó volt, hogy újból szabadon előkerülhessenek ezek a témák, és hosszú társadalmi konszenzuson keresztül újból győzzön a magyarok végső igazsága. Én úgy látom elindult ez a folyamat, lehet, hogy több száz évig fog tartani de győzni fog.

A teknikák (technikák- ha esetleg nem érti valaki-) fejlődése az információ áramlásának felgyorsulása ráébresztette a magyar embert a magyarságára. Remélem nincs messze az, az idő amikor nem lesz gyűlöletkeltő az amikor a magyar büszke arra, hogy magyar, a német újra féli a magyar nyelvet, az angolszász és a zsidó újra irigyli. Miért is félnek tőlünk ezek a népek? Azért mert irigylik azt ami bennünk van, ami a nyelvünkbe van. Irigyli még a mai napig is.

Ez nagyhatalom, ez a tudás. Ez a miénk.

Ezerféle példát lehet a történelem során arra felhozni, hogy a magyar nyelvet csodáló Európai nyelvkutatók, tudósok milyen elismeréssel, csodálattal nyilatkoznak meg, a magyar nyelvel szemben. Ezek a csodálatok a politikusaikban ellenszenvet, irigységet, gyűlöletet váltottak ki több évezreden át. Abban mesterkedtek, hogyan lehet még a nyelvében is ellehetetleníteni ezt a népet. Erről az irigységről, a magyarokat körülvevő hazugságokról az első írásos magyar történelmi dokumentumainkban olvashatunk. Kézai Simon bár a dokumentumot latinul írta, mégis a „mi nyelvünkről” irt. Annyira fontosnak tartotta megemlíteni,a Németek hamis krónikáit,  hogy az egész előbeszédet arra szánta, a Magyarok krónikájában , hogy a német Ottó császári írnok milyen hazugságokat írt a magyarokról.

Nem tanultunk tőle, sem. A figyelmeztetéséből sem. Pedig itt van az utolsó lehetőségünk arra, hogy kimondjuk, nem kívánunk részt venni a Németek hazugságaiban. Ezerötszáz éve kihasználnak bennünket, belőlünk élnek. Itt van az utolsó példák, egyike amikor fel kellett a szocializmust számolni, a németeket egyesíteni, akkor egy BMV ért megvették a magyarok vezérét, aki mindent megtett azért, hogy a németeknek sikerüljön. Nem tudom mit ígértek érte de azt látom, hogy mi sokat áldoztunk a német egyesítésért, még többet úgy huszárosan kockáztattunk, a kockázat megmaradt, de a fizetség elmaradt. Most, hogy a keservesen elért javainkat elvitte a nyugati tőke, a maradékát a lehetőségeinknek szétverették, a világválság közepén protekcionista intézkedésekkel még tovább taszítanak bennünket, az adóság csapdába.

Kell ez nekünk?

Mi magyarok vagyunk és nem Európa!

Európa csak szeretné, ha megkapná a magyarokat, de ahhoz nemzeti szinten kellene a magyart beszélnie.

Vagy nem is mi kellünk? elég egy-két „kiművelt” rabszolga aki fizetésre bírja a népet? Akkor miért kell nekünk Európa? Miért áldozzuk a nemzetett már sokadszor oda?

Irigykedve írta Janus Pannonius vendége egykor „A magyarok akár urak akár parasztok, mindnyájan egyazon szavakkal élnek.” Ez manapság minél műveltebbek vagyunk annál jobban kezd megváltozni, minél jobban megregulázzák a magyar nyelvet, annál jobban nő a különbség a beszédben a képzettebbek és az elmaradottabbak között. A nyelvtan első kötelező alkalmazásától csak rontottak a magyar ember életformáján, volt egy ok, egy jó kifogás amivel le lehetett szólni, kicsinyelni.  Alapjaiban egy a mainál demokratikusabb gondolkodást megteremtő nyelv volt a miénk, mint bármelyik jelenleg élő nyelv. A demokráciát a nyelvünk teremti meg. Amikor az első nyelvtani szabályokat felállították, akkor azok száma akik mindezt nyugati mintára kitalálták, a nyelvészeink, akik  eleget akartak tenni a külföldi kortársaik elvárásainak, tönkretették, ezt az előre logikusan mindent magába foglaló „zabolátlan” nyelvet. A haszon nem maradt el. Ők lettek a kiváltságosok, akik szépen magyarul, az álltaluk megteremtett módon, beszéltek és beszélnek.

Sajnos a mai Tudományos akadémia is ezt követi. Ha akadt pár tudós aki kivált ebből a szférából, és rámutatott a magyarságot károsító hiányosságokra akkor azt kikiáltották eretneknek, és kikiáltják a mai napig is, a helyett, hogy a kifejtett anyagok végére járnának. Persze megértem őket valamiből nekik is élni kell. Egy dologból élnek a magyarból.

A magyar nyelv tartalmazza a magyar ember műveltségét, aki anyanyelvi szinten beszéli a magyart az a Tudomány számára megmagyarázhatatlan módon más magasabb intelligenciával tudással műveltséggel rendelkezik még a mai napig is, bár igyekeztek elég sokan tenni ez ellen. Lehet, hogy a kitalált helyesírási szabályokat nem ismeri azért ki lehet gúnyolni, le lehet parasztozni, de az intelligenciája eredendően magasabb a más nyelvi környezetben születőknél. Ez a tudás mindanyiunkban (-mindnyájunkban-, bár érdemes volna ennek a szónak is legalább egy oldalt áldozni, eredeti jelentése előtt és a ma használatos kifejezéseként, jelentése után.) bent van, a nyelv genetikájában van, csak egyszerűen ki kell mondanunk egyszer hangosan és többé nem kételkedünk benne.

Most mond ki hangosan:

A magyart beszélő ember több a más nyelvet beszélőnél.

A magyart beszélő embert tisztelet övezi.

A magyar nyelv, nyelvi genetikája, ősi műveltséggel rendelkezik, ez a tudás bennem van.

Örülök, hogy magyarnak születtem.

 .

Ugye nem kellene még irásjel sem és mégis tudjuk a hangsúlyt.

Magyarnak születtem, mert a magyar nyelv tett magyarrá. A magyarságom nem a biológiai genetikámban, hanem az anyanyelvemben él. Minden magyar tudja ezt. Ezt lehet tőlünk irigyelni, meg lehet próbálni a lehetetlent, hogy elvegyék tőlünk, de amíg akár csak egy ember is él a földön aki a magyart beszéli addig élő a tudás nyelve lesz  ez a nyelv.

Share on Facebook